Kovács András

életrajz | kontakt | publikációs lista

utolsó frissítés: 2006. nov. 29.

Szabályos alaprajzú, olaszbástyás várkastélyok Erdélyben. In: Művelődéstörténeti Tanulmányok. Szerk. Csetri Elek, Jakó Zsigmond, Tonk Sándor. Bukarest, 1980. 77–98, 277–280.


Szabályos alaprajzú,

 

Szabályos alaprajzú, olaszbástyás várkastélyok Erdélyben

1. Az ostromtüzérség XV. századi meggyorsult fejlődése gyökeresen megváltoztatta a várak arculatát. Nehezebben sebezhető, a tűzfegyverek hatékony elhelyezését és felhasználását lehetővé tevő védművekre volt szükség. Ez egyrészt a földművek nagyarányú elterjedéséhez vezetett, másrészt pedig, a rondella és az ágyútorony átmeneti formáin át, a tüzérségi bástyák megjelenéséhez. A reneszánsz hadmérnökei a bástyás védművek felhasználásának elméletileg is megalapozott rendszereit dolgozták ki. Kezdetben az erődök építésénél ötszögletes ún. óolasz bástyákat alkalmaztak, melyeknek ék alakban előnyúló homlokfalairól a sáncok előtti területet, a szárnyfalaikba vágott lőréseken keresztül pedig várfalak előtti holtteret lehetett tűz alá venni. A XVI. század folyamán megszületett e rendszer tökéletesített változata is, amely a szárnyfalak mögé elhelyezett ágyúkamrákat a homlokfalak meghosszabbításában kialakított „fülekkel” védelmezte a lövedékek ellen. A füles vagy új-olaszbástyás rendszer azután a XVII. század második feléig uralta Európa és az Újvilág katonai építészetét, egyre bonyolultabbá váló formáival hosszú időre előnyt biztosítva a védőnek az ostromlóval szemben. Mindkét rendszerre jellemző, hogy amennyiben a domborzati adottságok lehetővé tették — szabályos három-, négy- vagy többszögű alaprajzokat alakított ki, amelyek leginkább megközelíthették a kör eszményi kerület-terület arányát. A váraknak ez a szabályos szervezettsége összetalálkozott a reneszánsz esztétika összhangra, kiegyensúlyozottságra és központosságra irányuló törekvéseivel, a késő reneszánsz építészeinek kedvelt témájává téve az eszményi vár és városalaprajzokat.

A XVI. század első felének itáliai viszonyai között a harcászati szempontból elavuló óolasz rendszerű bástyák új funkciót kaptak: építészek által megálmodott nagyúri rezidenciák kialakításában jutottak, nem annyira katonai, mint inkább összefogó, kiemelő, a hatalmas zárt épülettömbök külső tagolását segítő szerephez egyrészt, reprezentatív belsők létesítését téve lehetővé másrészt. A négy vagy többszögű épület sarkaihoz szervesen kapcsolódó olaszbástya így maga is a lakóépület részévé lett.

Bár az olasz reneszánsz mesterei a kastélyépítészetben egyaránt kísérleteztek olaszbástyás, kerekbástyás és sarokpavilonos megoldásokkal, a következőkben — Balogh Jolán megállapításait[1] felhasználva — a bennünket leginkább érdeklő olaszbástyás elképzelések bemutatására szorítkozunk. A Francesco di Giorgio Martinitől (1439—1502) kiinduló sarokbástyás megoldás lényegében már előlegezi a négyszögre épített kastély alaprajzát.[2] A sienai építész a bástyákat a falsarkokhoz illeszti, úgy, hogy azok az épület átlóiban álljanak. Noha a tervrajzon bejelöli a kilövési szögeket is, a bástyák harcászati szerepét hangsúlyozva, az 78 oszlopsorokkal oldott homlokzatok már a villaépítészet elsősorban kényelmi-reprezentatív funkciókat kielégítő megoldásait előlegezik. Hasonló jelenséget figyelhetünk meg Baldassare Peruzzi (1481—1536) késői (1530—34 között keletkezett) rajzain is.[3] A védőöv zordságának, katonai célszerűségének itt is ellentmond a homlokzatok oszlopcsarnokos megoldása. Peruzzira jellemző még az is, hogy a bástyák egyik szárnyfalát a kastélyhomlokzat meghosszabbításában alakítja ki. A sokszögű megoldásokkal, úgy tűnik, ő áll legközelebb az erdélyi példákhoz. Bástyáinak szárnyfalai a kastélyszárnyak töréseiben egyesülnek, amelyek végső soron statikai támaszukat alkotják.[4]

A XVI. század közepén két Peruzzi-tanítvány, Sebastiano Serlio (1475—1554) és Giacomo Barozzi da Vignola (1507—1573) rajzain követhetjük tovább az erdélyi várkastélyok mintájává váló alaprajzi típus kialakulását.[5] Serlionál találkozunk először a közvetlenül az udvari homlokzatra támaszkodó szárnyfalakkal, megoldása — nézetünk szerint a legszervesebb alaprajzi kapcsolatot teszi lehetővé a kastélyszárnyak és a sarokbástyák között. Vignola bástyái nem épülnek össze ilyen szervesen a kastélyépülettel, bár őt is foglalkoztatja a belső támaszok funkcionális kialakításának kérdése. Peruzzi tervei alapján ő fejezte be 1559-ben a Farnese család caprarolai kastélyát. Ez az épület ötszögű, körbeírható alaprajzával még emlékeztet a mi kastélyainkra, de alacsony bástyái már csak az épülettalapzat kialakításában kaptak szerepet. A tárgyalandó erdélyi kastélyokhoz, homlokzati kiképzését tekintve, Vignola norciai megoldása áll a legközelebb. A norciai vár zártságát, szűkszavú monumentalitását közelítik meg az erdélyi kastélyok nyugodt ritmusú ablaksorokkal és övpárkánnyal tagolt homlokzatai.

A cinquecento Peruzzi — Serlio — Vignola vonulatában együtt találhatók mindazok az alaprajzi jellegzetességek, amelyekkel azután az erdélyi építészetben találkozunk. Egyidejűleg kísérleteztek nemcsak az olasz- vagy kerekbástyás, illetve pavilonos megoldásokkal, hanem, a lényegében körbeírható négy vagy többszögű elrendezések mellett, amelyek a reneszánsz eszményeit valósítják meg, náluk találjuk meg a barokk felé mutató ovális, ellipszisszerű szerkezeteket is.[6] Az utóbbiaknak az alkotói a centrális térélményt remélték állandósítani azzal, hogy a szemlélőt az elliptikus térszerkezet tengelyei mentén késztették mozgásra. Ez a szerkesztésmód előnyös volt azért is, mert az építészet egyik nagy problémájának a megoldását készítette elő, nevezetesen, a hosszanti és központi elrendezésű terek előnyeinek — főleg az egyházi, de a világi építészet szempontjából is jelentős — összeolvasztását. Az ovális építészeti megoldások kínálta előnyök már Peruzzit is kísértették. Műveinek utóéletére jellemző, hogy az építészek még a XVII. században is makacsul ragaszkodtak az ő empirikus oválisszerkesztési módszeréhez, habár a nagy sienai építész matematikus kortársai már ismerték az ellipszis tulajdonságait.[7] Tanítványai közül Vignola tervezett ovális belső teret (Róma, Sta Anna dei Palafrenieri, 1568 k.), Serlio pedig kézikönyvében ismertette mesterének módszereit.

A századforduló után az ellipszis, Kepler munkáinak elterjedése nyomán, korábbi filozófiai és teológiai jelentései mellett kozmogóniai jelképpé válik. Jelentéseinek kibővülése csak fokozta az építészek vonzódását a „forma perfettissima”-ként emlegetett idom iránt.[8]

79 Az elmondottak alapján nyilvánvaló, hogy a szabályos alaprajzú bástyás várkastély típusa az olasz késő reneszánsz építészet elméleti terméke. Gyakorlati megvalósítására a Pax Hispanica Itáliájában már nem kerülhetett sor, de kedvező fogadtatásra számíthatott Közép- és Kelet-Európában, ahol az építtetők még sokáig ragaszkodni fognak az erődített lakóhelyekhez. Ezekben az országokban Serlio és Vignola munkáin nevelkedett építészek serege közvetítette a késő reneszánsz építészetelmélet eredményeit. Így történt ez Erdélyben is, annál is inkább, mert közvetlen szomszédságában, a Habsburg és az Oszmán Birodalom határán épült ki Európa egyik legmodernebb várrendszere, amelynek létesítésén és fenntartásán számtalan olasz építész dolgozott.

2. A szakirodalomban Erdély első olaszbástyás kastélyaként az egeresi vár szerepel.[9] Bocskay György (mh. 1572) 1569-ben már épülő[10] kastélyának alaprajzi felfogása olasz eredetű ugyan, de a fennálló részletek alapján sarokpavilonos megoldásra kell gondolnunk. Meglevő két „sarokbástyája” ugyanis négyzetes alaprajzú, méreteik is különböznek. A terepviszonyok alapján nem feltételezhetjük azt sem, hogy eredetileg négy pavilonja lett volna.

Nem sorolható a szabályos alaprajzú várak közé a bolyai kastély sem.[11] XVI. és XVII. században keletkezett épületeket foglal itt egységbe a szabálytalan négyszögű kerítés. Főhomlokzatának olaszbástyás megoldását nehéz keltezni alaposabb kutatások nélkül. Bizonyos az, hogy egyik földszinti termét 1609-ben látták el gerendás mennyezettel, akkorra tehát bástyái is meg kellett legyenek.

Erdély szabályos alaprajzú ó-olaszbástyás kastélyainak sorát így Bethlen Gábor fejedelem alvinci kastélya nyitja meg.[12] 1617-ben, amikor emléktábláját elhelyezték, négy épületszárnya és négy bástyája készen állott. A múlt század elejéről származó felvételi rajzok,[13] a kastély leltárai és a századunk elején készült fényképek alapján rekonstruálható az épület tervezőjének eredeti elképzelése. A hatszegletre tervezett, hatszárnyas és hatbástyás épület magába foglalta az 1546 és 1551 között emelt Martinuzzzi-kastélyt, amelynek négytengelynyi részlete a mai északi szárny földszintjén jól elkülöníthető, a reprezentatív északnyugati szárnyat, közepén a kétkarú lépcsővel és erkéllyel hangsúlyozott fejedelmi lakosztállyal. E szárny folytatásában, dél felé, két szárny készült még el, a délkeleti szárny utolsó helyisége és sarokbástyája már csak földszintesre épült. Ezen a ponton az udvari homlokzat megtörik, merőleges a keleti falra, és a kivitelezetlenül maradt keleti szárny első elválasztófalát alkotja. A kastély 1695-ös leírásának szerzői még tudták, hogy ez a „jó erös, vakolatlan köfal négy háznak való, mely még Bethlen Gábortól is reinfecta maradott”. Ugyanez a forrás utal arra is, hogy a kastélyt védő vizesárok „csak fél készületben maradott volt ab antiquo”[14] Nézetünk szerint, a keleti fal közepén látható, mintegy 4 m széles kiugrás a tervezett kapuépület részeként épült meg. Az északkeleti fal a délkeletivel nagyjából szimmetrikusan szalad a mai kapuépület felé, amelyet 1733-ban alaposan átalakítottak. Az 1617-es felirat szövegének befejezettséget sugalló kifejezését („erexit”) maguk a korabeli források cáfolják: 1623-ban Kolozsvárról szállítottak oda kőből faragott ajtó- és ablakkereteket,[15] 1624-ben Brassai Köműves János, a legjobb kolozsvári kőfaragó járt Alvincen,[16] 1626-ban az alvinci kastély számára rendeltek ajtózárakat Besztercén,[17] 1627-ben szürke papírt vásároltak Kolozsváron az építkezés számára,[18] Bethlen uralkodásának utolsó éveiben készítette a kastély kazettás mennyezeteit Mezőbándi Egerházi János.[19]

A befejezetlenségre utaló alaprajzi részletek és az írott források bizonyítják azt is, hogy 1617-ben lezárult a munkának egy szakasza; a 80 következő évtizedben már csak a korábban elkészült épületek befejezését tűzték ki célul. Elmaradt tehát a kastély kiépítése az eredeti tervek szerint. Ha a kastély alaprajzát a fenti megállapítások szerint kiegészítjük, olyan hatszögű épületet kapunk, amelynek egyik szimmetriatengelye a keleti és az északnyugati szárny középtengelye között, a másik a déli bástya és egy feltételezett, a mai kapu helyén épült bástya között húzódik. Az így megszerkesztett alaprajz nem körbe, hanem ellipszisbe írható hatszög. Az ellipszis gyújtópontjai a keleti szárny tervezett belső falának, illetve az északnyugati szárnynak a középtengelyébe esnek. A kastély alaprajzát részleteiben vizsgálva, meglepő a biztonság és a nagyvonalúság, amellyel a fejedelem építésze beilleszti az északi szárnyat a kompozíció egészébe, ahogyan beköti a bástyákat az épületszárnyak találkozásánál, minden eszközt felhasználva az épületegyüttes külső monumentalitásának és belső funkcionalitásának biztosítására. Bár az épületnek közvetlen olasz párhuzamát nem ismerjük, alaprajzi felfogásának elemei kimutathatók a bevezetőben említett olasz építészeti teoretikusok műveiben. Nehezebb magyarázatát adni az épület befejezetlenségének. Miért mondott le Bethlen 1617-ben befejezéséről? Az építési felirat leletkörülményei arra utalnak, hogy azt eredetileg is az általunk rekonstruált kompozícióhoz semmiképpen nem illő kapuépületen helyezték el, amelyről B. Nagy Margit kimutatta,[20] hogy reneszánsz pártázata is Bethlen Gábor korában készült. Nehezen képzelhető el, hogy ez valóban 81 újonnan épült volna. Valószínűbb, hogy a régi, Martinuzzi-féle kastély kapuját hozták helyre, amikor az építkezést valamilyen zavar, talán a Homonnai-féle készülődés hírére félbe kellett hagyni, és a következő időszak új feladatai — esetleg a gyulafehérvári építkezések — végleg elvonták a fejedelem figyelmét a székhelyéhez közel eső, talán túlságosan is nagyarányú építkezéstől.

A radnóti kastélyt a szakirodalom általában az olaszbástyás stílus utolsó emlékeként tárgyalja, és az 1650-es évekre keltezi.[21] Bár a kastély XVI. századi építkezéseire utaló adatok és építészeti részletek már régóta ismertek, az épület alaprajzi felfogását Serena Ágostonnak, II. Rákóczi György olasz fundálójának tulajdonítják.[22] Bethlen Gábor építkezéseinek sorában Szalárdi János krónikájára hivatkozva említik a kastély nevét.[23] Az épület közvetlen tanulmányozása, valamint XVII. századi állagának az írott források alapján elvégzett rekonstruálása azonban olyan más eredményekre vezet, amelyek némileg magyarázhatják a kastély építészeti furcsaságait — udvarának aránytalan keskenységét, homlokzati kiképzésének következetlenségeit — amiket a velencei mester számlájára szokás írni.

A radnóti „váron” 1554 előtt Bánffi Magdolna végeztetett átalakításokat, azután, a kerelöszentpáli csatát megelőző időkben, valószínűleg Bogáthi Gáspár (mh. 1575). Erre az építkezésre egy ajtókeret utal, amely eredetileg az északkeleti szárny földszintjén állott; tagolása a besztercei lutheránus templom 1561—63 között készített kereteire emlékeztet. Ügyetlen kézzel karcolt évszáma (1574)[24] nem sokkal elhelyezése után keletkezhetett. Az 1590-es évek elején Kendi Ferenc (mh. 1594) építkezett Radnóton. A kastély északkeleti szárnyának a keleti bástyába nyíló helyiségében ugyanis olyan faragványokat (gyámkövek, ajtóbéllet) találunk, amelyeknek a tagolása a helybeli református templom 1593-ban épült[25] portikuszának a részletformáival egyezik.

Az építkezést Pécsi Simon, Bethlen kancellárja folytatta 1617 és 1621 között. Újkeresztény kőfaragói még 1622-ben is ott éltek,[26] és a források tanúsítják, hogy 1621-ben — valószínűleg Felvidékről — padlóburkoló köveket szállíttatott Radnótra.[27] Amikor a hűtlenséggel vádolt kancellár birtokát a fejedelem foglalta el, az építkezéseket ő is folytatni kívánta,[28] de a munkálatok megkezdése elhúzódott egészen 1626-ig. "Radnothi sok epiteteswnk szuksegere" a fejedelem már áprilisban beszterceszéki téglavetőket rendelt oda, akik ezentúl, egészen a fejedelem haláláig, tízenként váltogatták egymást az építkezésen.[29] Debreczeni Tamás (mh. 1650), a fejedelem erdélyi jószágainak a kormányzója arról értesíti július közepén a besztercei tanácsot, hogy a fejedelem augusztus elején „fel akarja vettetni” a radnóti épület fundamentumát.[30] Az alapozógödrök kiásásához szükséges szerszámokat a környékbeli városokból rendelték meg a hónap végére,[31] a következő hónap elején pedig maga a fejedelem is megérkezett Radnótra.[32] „Minekelőtte Urunk ö felsége országábol kj indult volna” — írja Debreczeni Tamás a következő év elején a besztercei tanácsnak — „Radnoton, Balasfalvan es egieb helieken ugian nagj es derekas epeoleteket kezdetet”, amelyek elkészítésére sok százezer léc és zsendelyszegre lesz szükség.[33] Az építkezés egy szakasza 1629 kezdetén már a végéhez közeledett: az év elején rendelték meg a besztercei lakatosoktól a radnóti ablakok vasalásait, amelyekhez a mintát a gyulafehérvári palota ablakairól vették;[34] júniusban a pártázatok festésére vásároltak vörös és sárga festéket Besztercén;[35] ugyanakkor egy elkészült "házat" léceztek;[36] augusztusban az ablakkereteket rendelték meg ugyancsak Besztercén;[37] az elkészült épületrész fedelét is besztercei ácsok készítették.[38]

Az építkezés jellegének a megítélésénél figyelmünket az újonnan ásott alapozógödör, a három év alatt folyamatosan vetett tégla nagy mennyisége, a pártázatra vonatkozó utalás, valamint a gyulafehérvári palota ablakaival egyező vasalások és keretek hívják fel. Szalárdi Jánosnak a befejezetlenségre vonatkozó utalásával összevetve, ezek az adatok azt bizonyítják, hogy az épület tömegét és külső képét jelentősen módosító felfogás érvényesült. Nincs sok reményünk arra, hogy a Pécsi Simon és Bethlen Gábor idejében épült részeket elkülöníthessük egymástól, mert ezek hihetőleg egyetlen építészeti terv megvalósításának két különböző szakaszát jelölik.

A radnóti építkezések utolsó szakasza 1649-ben kezdődött,[39] miután a Kornis családtól megszerzett kastélyt II. Rákóczi György feleségének, Báthory Zsófiának adományozta. Az építkezések jellegére következtethetünk abból a tényből, hogy az építkezések idején a fejedelem, udvarával együtt, hónapokat töltött a kastélyban.[40] Elképzelhetetlennek tartjuk, hogy ha az épület alaprajzát gyökeresen módosító, jelentős munkálatok folytak, a fejedelmi család, kísérete és szolgáik hada helyet találhatott volna magának ebben a viszonylag kis épületben. Minthogy a helyiségek funkciói, feltételezésünk szerint, nem változtak lényegesen a XVII. század folyamán, a kastély képe az Apafi-kori és XVIII. századi leírások alapján rekonstruálható.[41]

A négybástyás, négyszárnyas épületet régi várfalak vették körül. A főbejárat az északkeleti oldalon, a ma is álló feliratos kapun keresztül vezetett át. A kapualj udvari oldalán állott a fejedelmi pár 83 címerével ékes második kapukeret, amelyet csupán a „Kígyós Ház”-nak nevezett barokk kapuépület elkészülte után helyezhettek át az új bejárat tengelyébe eső délnyugati oldalra. Csak az északkeleti szárny udvari földszintjén húzódott folyosó; boltozatát és fedelét tizenegy kőoszlop tartotta. Az emeleti helyiségek előtt ma körbefutó folyosó későbbi építmény. Az emeletet az északkeleti szárny belső lépcsőjén is meg lehetett közelíteni, de reprezentatív feljárata a délnyugati szárny középtengelyében kiugró kis lépcsőházból induló, kétkarú fedett lépcső volt, amely a loggia két végéhez vezetett. A loggiából kelet felé a „hosszú” vagy „külső ebédlőpalota” nyílt, ebből a „belső ebédlőpalotán” és az „audenciás házon” keresztül vezetett az út az északkeleti szárny közepén elhelyezett fejedelmi lakószoba felé, amelyet a főhomlokzaton ma is meglevő kis erkély emelt ki. Ettől az említett belső lépcső választotta el a „leányasszonyok házát”, amelyből a fejedelemasszony lakta északi bástyába lehetett jutni.

A kastély szerkezeti vizsgálata azt mutatja, hogy a régies, XVI. századi elemeket tartalmazó északkeleti és északnyugati szárny alatt húzódó pincék járószintje mintegy 2 méterrel alacsonyabban van, mint a másik két épületszárnyé. A bástyák, a keletit kivéve, a magasabb szinthez igazodnak. Peruzzi terveit idézően, a bástyák egy-egy szárnyfalukkal a két főhomlokzat meghosszabbításában épültek. Ezt a megoldást utólagos hozzáépítés is magyarázhatja. Az északkeleti szárny földszintjén a padlószint a kapualj fölött három lépcsőfokkal emelkedik, és így folytatódik az északi bástyáig. A XVI. században valószínűleg L alakban kiépített kastélyt a következő szakaszban egészíthették ki a sarokbástyákkal, és ekkor záródhatott be a kastélyudvar négyszöge a délkeleti szárny beosztás és boltozás tekintetében egységes helyiségeivel. A Serena vezette építkezések II. Rákóczi György korában már nem sokat változtathattak az épület külsején, céljuk az lehetett, hogy a kastélyt reprezentatív helyiségek sorával egészítsék ki, a délnyugati és délkeleti szárny kiépítendő emeletén. Így vetődött fel valószínűleg a loggiába vezető új lépcső szükségessége is. A megrendelő és az építész előtt mintaként a pár évvel korábban elkészült sárospataki loggia állhatott,[42] amelyet hasonló funkció betöltésére a fejedelem szülei építtettek. A fejedelem és az olasz fundáló nevét megörökítő radnóti kapubejárat a pincetérben töri át az épület lábazatát, az északkeleti oldalon. A kapu elhelyezésére az újabb épületszárnyak közül számításba jöhetett volna még a délkeleti is, amely a Maros gázlójához vezető út felé esett. A kevésbé szerencsés elhelyezés valószínű magyarázata az lehet, hogy a velencei építésznek nem volt lehetősége a választásra: a XVI. században épült szárnyon nyíló régi kaput vagy pincebejáratot kellett a lehetőségekhez képest újrafelhasználnia.

Az eddig elmondottak alapján tehát, Szalárdi Siralmas magyar krónikájának szövegével összhangban, a radnóti kastély alaprajzi megoldását is Bethlen-korinak ítéljük, függetlenül attól, hogy a Pécsi Simon vagy pedig a fejedelem által kezdeményezett építkezések révén alakult-e ki mai formájában.

A radnótihoz hasonló birtoklástörténet, valamint Szalárdi felsorolása indokolja, hogy a balázsfalvi kastélyról is megemlékezzünk.[43] Bagdi György 1535-ben emelt balázsfalvi kastélyán 1617 és 1621 között Pécsi, 84 azután 1626-tól Bethlen Gábor,[44] majd unokaöccse, Péter építkezett, és átalakítása I. Rákóczi György idejében fejeződött be. A XVII. század végén készült leltárakból kitűnik, hogy a négyszögletes, négybástyás kastélyhoz önálló egységként kapcsolódott a vizesárokkal körülvett Veres-vár, talán a régi kúria, amelynek tetején azonban az „olosz fokos bolthajtásos kis templom forma, holot quondam Judaizans Pecsi Simon és Bagdi György áldoztanak és Sido modra isteni szolgálatot tettek . . .”[45] már Pécsi építkezésére utal. Minden okunk megvan annak feltételezésére, hogy Radnóthoz hasonlóan, Balázsfalván is olaszbástyák állottak az épületszárnyak sarkain.

1618 után kezdődött a váradi fejedelmi palota építése.[46] A fejedelem olasz építésze, Resti Jakab az elbontott középkori püspöki palota és székesegyház helyére, a fülesbástyás vár szabályos ötszögének megfelelően, ötszárnyas és ötbástyás kastélyt, tulajdonképpen palotát tervezett. A vár 1692. és 1775—76. évi[47] felmérései alapján jól rekonstruálható, a palota 85 végső soron Peruzzi rajzaira visszavezethető, felfogásában a legszebb olasz megoldásokkal rokon alaprajza. Az épületből két pusztító várostrom után a XVIII. század elejére már csak az északnyugati, délnyugati és délkeleti szárny, valamint az öt bástya maradt fenn. A következő átalakítások csak az északnyugati szárny egyes részeit kímélték meg, de a bástyák, a korábbi épületek vonalában elhelyezett, azok falait felhasználó újabb épületek és a belső udvar, az átépítések ellenére is, Bethlen Gábor fundátorának keze nyomát őrzik.

Bethlen környezetében azonban nemcsak Pécsi Simon építkezett hasonló stílusban. Az építéstörténeti adatok más olaszbástyás kastélyok esetében is arra engednek következtetni, hogy végső alaprajzi formájukat azok is a nagy fejedelem uralkodásának utolsó évtizedében nyerték el.

Mikó Ferene (1585—1635) csíkszeredai kastélya, a Mikóvár, Mikóújvára az építtetőnek Csík—Gyergyó—Kászonszék főkapitányává való kinevezése (1613) után keletkezett.[48] A helytörténeti irodalomban az építkezéssel kapcsolatosan emlegetett évszámok az építtető pályafutásának egy-egy fordulópontjához kötik az épület keletkezését, anélkül hogy kézzelfogható adatokra hivatkoznának: A Mikó-féle építkezésre, a vár nevén kívül, egyetlen hitelt érdemlő adat utal: az építtető fiát, Józsefet (mh. 1636). 1635-ben azért fogta perbe Pánczélos István és Balázs, mert elhunyt atyja minden kárpótlás nélkül kisajátította a vár építésekor földjeiket, amelyek a mártonfalvi határban a vár helyén feküdtek.[49] A vár később (1647) Domokos Tamás csíki főkapitány kezében volt. 1661-ben a várat a török és tatár csapatok felégették, s újjáépítésére 1714-től került sor.[50]

86 Nem kétséges, hogy a négyszögletes belsőudvart kerítő négybástyás épület alaprajzi formáját Bethlen Gábor uralkodása alatt nyerte. Délkeleti szárnyán eredetileg egy földszintes épület állott, és feltehetően csonka volt a délnyugati szárny is. 1736 előtt ezen az oldalon a kastély külső falához szögletes kis épületet — lőporraktárat — ragasztottak.[51] A bástyák földszinti helyiségeit dongaboltozatok fedik, homlokfalaikon két-két ablaktengely található, főpárkányuk fölött pedig magas és keskeny, négyszögletes lőrések sorakoznak. A déli bástyában a XVIII. század folyamán kápolnát és oratóriumot alakítottak ki. A kápolna mennyezetét szerény, későbarokk stukkó díszíti. A bástya délnyugati homlokfalán elhelyezkedő ablakokat gótikus bélletek keretelik, amelyek valószínűleg romantikus átalakítás eredményeként, a XIX. század folyamán kerültek mai helyükre.

Az épület befejezetlensége és a későbbi átalakítások ellenére is az olaszbástyás stílus legszebb erdélyi emlékei közé tartozik.

A gyergyószárhegyi kastélyt hasonló elvek alapján bővíttette ki Lázár István, a fejedelem unokatestvére, Csík-, Gyergyó- és Kászonszék főkirálybírája.[52] Az 1532-ből származó korábbi udvarházat 1631-ben négyszögletes, bástyás védőövbe foglalták. Ezek a bástyák — egy kivételével — a radnóti kastély homlokzathoz simuló olaszbástyáinak alaprajzát idézik. A kastély alaprajza, reneszánsz pártázata, ablakainak téglából kialakított, háromszögű timpanonnal koronázott keretei révén a Bethlen-kori építkezésekhez kapcsolódik. A nagyméretű udvar teljes körülépítésére itt már nem kerülhetett sor: valószínű, hogy az építtető sem igényelte az anyagi lehetőségeit jóval meghaladó teljességet.

Haller István (mh. 1637) fehéregyházi kastélya nyomtalanul eltűnt.[53] Fennmaradt ábrázolásain négyszögletes belső udvart kerítő négybástyás 87 épület látható, melynek főbejáratát feltehetően a XVIII. században épült torony uralja. A kastély 1625-ben talán már épülőfélben volt,[54] 1637 előtt pedig készen állhatott.

Az erdélyi fejedelemség és a Habsburg királyság határterületének építészetében erdélyi és felvidéki hatás egyaránt fellelhető. Ez a kétarcúság érződik Lónyai Zsigmond (1593—1652) aranyosmeggyesi kastélyán is.[55] Az épület, főbejáratának felirata szerint 1630-ban készült el, az építkezés azonban korábban kezdődhetett. Egy azóta elpusztult ajtókereten az építtető névbetűi és az 1615-ös évszám volt látható. Egy másik Báthory-címeres ajtókeretet, felirata („Insignia materna magnifici Sigismundi de Lonia”) alapján, az 1620-as évek második felére keltezhetünk, mivel az építtető anyai nagyapja, Báthory András 1626-ban meghalt, édesanyja, Lónyai Istvánné Báthory Kata 1625-ben végrendelkezett, továbbá a nagyságos cím is csak 1626 után illette őt meg.[56] Az épületből származó faragványok, köztük a Marosvásárhelyi Múzeumban őrzött kandalló stílusából arra is következtethetünk, hogy 88 az építkezés, az említett felirat ellenére, 1630-ban sem fejeződött be: a munkálatok folytatódhattak egészen a 40-es évek végéig.

A négy szegletbástyás, belsőudvaros, kaputornyos kastély bástyái közül az egyik talán körbástyának indult, utólag dönthettek az olaszbástyás megoldás mellett. Föhomlokzatának másik bástyája a leszelt falsarkon ül, hátsó homlokzatának bástyáiban pedig L alakú belsőket alakított ki a csatlakoztatás szeszélye. Kaputornya a lakószárny fölött nyolcszögletűvé válik, sisakja alatt pedig vakárkádsor utal az egykori pártázatra. Az épület földszintjén beépített néhány szedett élű ajtóbéllet korábbi építményre utal; az olaszbástyás átépítés során elhelyezett néhány kolozsvárias faragvány, talán Váradhoz kapcsolódó „paradicsom-terme”[57] révén az erdélyi emlékekkel rokonítható.

3. Az eddig elmondottak alapján a szabályos alaprajzú, ó-olasz bástyás kastélyok erdélyi elterjedését olyan viszonylag rövid időszakra szűkíthetjük, amely lényegében Bethlen Gábor uralkodásának felel meg. Megállapíthatjuk továbbá, hogy e kastélyok építtetője maga a fejedelem és közvetlen környezete: Pécsi Simon, kancellárja; Mikó Ferenc, fiatalkori barátja és utódja a csíki főkapitányságban; Lázár István, unokatestvére, Csík-, Gyergyó-, Kászonszék főkirálybírája; Haller István, küküllői főispánja; Lónyai Zsigmond, Kraszna vármegye főispánja és megbízottjainak egyike a pozsonyi békét előkészítő tárgyalásokon.

Az emléksor legszebb, monumentális példait a közvetlenül fejedelmi megrendelésre épült alvinci kastély és a váradi palota képviseli, ezek formáit variálja a radnóti, csíkszeredai, szárhegyi és talán az aranyosmeggyesi építkezés is. Létrejöttüket a fejedelem pompakedvelésének, építőkedvének köszönhetik, akinek kastélyai követendő példaként álltak környezetének tagjai előtt is. A fejedelmi ízlés divatteremtő hatására analógiaként az „olaszfokos” reneszánsz pártázatok erdélyi térhódítása kívánkozik, amelyek ugyancsak a fejedelmi építkezések hatására terjedtek el Erdély-szerte, éppen Bethlen Gábor uralkodása idején.[58]

Szokatlanul nagyarányú és bonyolult építészeti felfogás erdélyi lecsapódásával van dolgunk, amelynek előzményei az erdélyi építészet addigi alakulásában nem mutathatók ki. Megítélésünk szerint ez az emléksor nem jöhetett létre egy kimagasló építészegyéniség közreműködése nélkül, akinek a fejedelmi udvarban kellett tevékenykednie. Ezt az építészt Bethlen Gábor észak-olasz fundátorával, Resti Jakabbal azonosíthatjuk. Az ő döntő fontosságú közreműködését ugyanis a váradi palota kialakításában Balogh Jolán nagy biztonsággal valószínűsítette. A kérdés az, hogy építészünk erdélyi működésének időhatárai megengedik-e a fenti azonosítást. Láttuk, hogy az olaszbástyás erdélyi kastélyok sorozatát megnyitó alvinci építkezés 1617-ben már jóval túljutott azon a ponton, amikor alaprajzi elrendezését még gyökeresen változtatni lehetett volna. Munkálatai tehát Bethlen uralkodásának első éveiben megindulhattak, bizonyára nem sokkal a kincstári birtokok helyzetének 1615-ös felülvizsgálása után. Nem lehet véletlen egyezés, hogy 1615-től kezdve forrásaink minden évben említik a fejedelem fundáló mesterét.[59] 1615. június 27-én a fejedelem kíséretében távozott Kolozsvárról „az fondator”. Bethlen szeptemberi kolozsvári látogatásakor a sáfárpolgár — valószínűleg az elébe adott udvari prebenda-listára utalva — azt jegyzi fel, hogy „Fundalo itt nem volt. Doctor is itt nem 89 volt.” A fejedelmi kíséret tagjaként említi a fundálót a kolozsvári sáfár a következő év novemberében is. Bár az építész 1617-ben nem utazott át Kolozsváron, erdélyi, gyulafehérvári (?) működését bizonyítja a fejedelemnek a kolozsvári tanácshoz intézett levele. Ebben „keö labokra” és „egieb fele faragot keovekre” vonatkozólag arra hivatkozik, hogy azokat „magunk is Brassai Janosnak eleiben attuk; fundatorunkis penigh neki mind merteket mind penigh egieb mivoltat azoknak beosegesen megh mutatta”. A következő év januárjától kezdve említik „az fundalo Mester” mind gyakoribbá váló váradi útjait, február 16-án pedig először nevezik meg: „Váradról Erkezven az Fundalo Mester Bernej Jacab negiedmagaval...”[60] Semmi okunk nincs arra, hogy az 1615-től 1618-ig név nélkül emlegetett fundáló és Resti Jakab azonosságában kételkedjünk: a kolozsvári sáfárok számára akkor lépett ki az ismeretlenség homályából, amikor gyakori váradi útjai során többször találkoztak vele. Addig egyike volt a fejedelmi kíséret tagjainak, akinek nevét, egyedüli fundálója lévén a fejedelemnek, nem volt szükséges feljegyezni. Ha a fejedelem udvarában ebben az időben több építész működött volna, akkor az aggályos sáfárok megtalálták volna a módját annak, hogy nevük vagy német, illetve olasz származásuk megjelölésével megkülönböztessék őket, ahogyan 1622 után történik, amikor újabb fundálók léptek a fejedelem szolgálatába. Erdélyből Resti csak 1634 után távozott. Addig rendszeresen említik őt itteni forrásaink.[61] Két évvel később már a magyarországi végvárak építési felügyelőjeként találkozunk vele, immár a kassai kamara szolgálatában. Az általunk ismert források ugyanitt említik utoljára, 1637-ben.[62]

Resti mellett, 1622-től kezdve más építészek is feltűntek a fejedelem szolgálatában. Ezek közül az 1622-ben említett[63] névtelen fundáló Restit kísérte Gyulafehérvárról Váradra. A lőcsei származású Medvés Mártonnal látszik azonosnak az a Köműves Márton, akit a sáfárpolgár 1624-ben, ugyanazon a napon, két különböző bejegyzésben egyszer német és egyszer olasz fundálóként említ.[64] Eddigi ismereteink szerint ez az egyetlen szereplése az erdélyi forrásokban.

Az olasz származású Landi János legkésőbb 1628 januárjában már Erdélyben működött: 1629 júniusában ugyanis azt panaszolta a besztercei bírónak, hogy az ottani szekérgyártók már tizennyolc hónapja késlekednek az általa rendelt szekér elkészítésével.[65] A sienai építész Szamosújvárott dolgozott a fejedelem számára. Ezt a vár egyik felirata és a kolozsvári számadáskönyvek néhány 1629-ből származó bejegyzése tanúsítja.[66] 1629-től kezdődött az ő irányítása alatt a fogarasi református templom építése. Utóbb Brandenburgi Katalin pártján belekeveredett az I. Rákóczi György megbuktatására irányuló cselszövésekbe, és a fejedelem bosszúja elől Kassára menekült,[67] ahol 1632-ben nevezték ki felsőmagyarországi kamarai építésszé.[68] 1640 körül Nádasdy Ferenc szolgálatába állott, és az ő sárvári udvarában halt meg 1643-ban.[69] 1629 és 1635 között egy-egy alkalommal említík Német Sánta Jánost fejedelmi építészként. Amikor 1629-ben Váradra megy, "Fundalo Hansz Német", amikor 1634-ben Székelyhídra utazik, "meiszter Hanssz", a következö évben pedig, amikor Sárospatakról Kolozsvárra érkezik, Német Sánta János a neve a forrásokban.[70]

A felsorolt építészek közül egyik sem látszik olyan méretű egyéniségnek, hogy a fentebb körvonalazott jelentős emlékcsoportot neki tulajdoníthassuk. Közvetlen adat ugyan Resti szerzőségét sem bizonyítja; de időrendi meggondolások és váradi műve alapján egyedül neki tulajdonítható az alvinci kastély alaprajzi felfogása és így a többi olaszbástyás emlék szerzősége.

Resti erdélyi tevékenységét nyomozva nyugodtan feltételezhető az is, hogy — 1622 előtt — oroszlánrésze volt a fejedelem egyéb építkezéseinek irányításában is. Így Gyulafehérvárott elsősorban a fejedelmi palota nagyszabású újjáépítése, a fejedelmi székhely erődítéseinek kialakítása, valamint az 1603-as ostrom során megsérült székesegyház helyreállítása lehetett a feladata. A fejedelem uralkodásának ebben a szakaszában építkeztek Déván (1614—15), Kisfaludon (1616—18), Fogarason (1617-től) és Szamosújvárott (1619). A kisfaludi udvarház nyomtalanul elpusztult, valószínűleg már a XVII. században. A dévai Magna Curia alaprajzának bástyás elrendezése Resti műve lehet, bár az épület mai arculata számtalan későbbi átalakítás eredménye.

Restinek csak váradi működésére vannak biztos adatok az 1620-as évektől. Feltételezhető viszont, hogy a gyakori váradi szemleútjai közötti időszakokban más megbízatásokat is teljesített. A források tanúsága szerint Bethlen halála után két jelentősebb építkezésen vett részt. 1632-ben I. Rákóczi György parancsára Bethlen Gábor gyulafehérvári kollégiumát építette. A Vísconti-féle felmérés nyomán azonosítható az épület helye, és föltehető, hogy a mai falak a Resti tervezte egykori iskolaépület maradványai. 1634-ben a Székelyhídról visszatérő építészről a kolozsvári sáfárpolgár megjegyzi, hogy az ottani várat „másképpen fundálta”.

4. Resti, két évtizedes erdélyi működése során megvalósított munkái révén, kiforrott, tehetséges és sokoldalú építésznek mutatkozik. Stílusa az olasz cinquecento építészetének Peruzzi által megalapozott, Serlio és Vignola által továbbfejlesztett és terjesztett irányzatában gyökerezik. Az irányzatra és azon belül a tárgyalt műfajra jellemző a szabályos, mértani idomokból kiinduló alaprajzi kompozíció és az az esztétikai kétarcúság, amely a lényegében még a humanista szépségeszménynek megfelelő centrális elrendezésű terek mellett, az előremutató ellipszis-szerű kompozíciós megoldásokkal is kísérletezik. Ebből a tényből következik az is, hogy tágabban értelmezik a szabályosság kritériumát is.

Bethlen Gábor építésze gyakran alkalmazza az olaszbástyás megoldásokat. Ez már egyéni sajátosságnak tűnik, mert az előtte járók, hasonló esetekben, szívesen alkalmazták az archaikus hengeres bástyákat és a sarokpavilonokat is, az erdélyi építészetben pedig — úgy látszik — hgyományai voltak a sokszögű bástyák felhasználásának.[71] Egyik vagy másik tipus alkalmazását nem katonai szempontok, hanem az építész felkészültsége és ízlése, esetleg a megrendelő kívánságai vagy a vidék építészeti hagyományai határozták meg. Ezek a bástyák ugyanis az erődítések bástyáinak csak a formáját követik, azok harcászati funkcióját már méreteiknél fogva sem tölthetik be. Így, míg a kastélyokon alkalmazott olaszbástyák homlokfalai általában nem hosszabbak 10 méternél, addig a várbástyáké meghaladja a 20 métert.[72] Az előbbiek lakóhelyiségeket foglalnak magukba, az utóbbiakat földdel töltötték fel, 91 hogy a lövedékeknek jobban ellenállhassanak, és biztos fedezéket nyújtsanak a tüzérségnek. Azok a homlokzatok tagolásában jutnak szerephez, ezek eltakarják a kötőgátakat egyre kiterjedtebb, a továbbiak során elaprózódó védműelemeikkel. Amennyiben a kastélyok bástyáinak hadászati szerepet szántak volna, formáikat az határozta volna meg, és a XVII. században már a fülesbástyáknak is meg kellett volna jelenniük.

A gyulafehérvári és a váradi palotát pártázatos oromfal díszítette, és — ennek megfelelően — mindkét épületet alacsony tető fedte. Bethlen halála után I. Rákóczi György a pártázatokat leverette, a fedélszéket pedig felmagasíttatta, mivel az alacsonyra szarvazott tetők miatt beáztak a „paloták” mennyezetei. „Olaszfokos” tagozatok díszítették ez említett épületeken kívül az alvinci kastély kapuépületét, a dévai Magna Curiát, a vajdahunyadi Huszárvárat, a balázsfalvi Veresvárat, a gyergyószárhegyi kastélyt, és pártázatos megoldásra utal az aranyosmeggyesi kastély vakárkádokkal díszített felső párkánya. B. Nagy Margit mutatta ki, hogy ez a díszítés mennyire kötődött a Bethlen-kor építészetéhez.[73] A Felvidéken és Lengyelországban helyi formákat is kialakító, végső soron olasz eredetű díszítmények erdélyi divatja szerintünk ugyancsak a fejedelmi építész stílusából ered. A homlokzatok lezárásának ez a módja elképzelhetetlen az épületet tervező építész kifejezett szándéka nélkül. Ajtó vagy ablakkeret, gyám és boltzárókő vagy kandalló tükrözheti a kőfaragó által megszokott formákat, de egy épület koronázópárkányát nem tulajdoníthatjuk — az építész elképzeléseitől függetlenül — egyedül Bethlen Felvidékről származó kőműveseinek.

Az olaszbástyás kastélytípus erdélyi megjelenésének előzményei, éppúgy, mint a pártázatok elterjedése, a Habsburg uralom alatti Magyarország felé irányítja a figyelmünket. Balogh Jolán megállapítása szerint[74] a szóban forgó alaprajzi típus — ezt a területet leszámítva — ismeretlen Ausztriában és német tenületen, más formákat ölt Lengyelországban és Csehországban.

5. A Peruzzi és tanítványai által kidolgozott kastélytípus legrégebbi magyarországi emléke a Nádasdy család kastélya a nyugat-dunántúli Egerváron.[75] A négyszögletű belsőudvart kerítő egykori négy épületszárnyból ma már csak három áll; a negyediket a 60-as években tárták fel a kastély restaurálását előkészítő ásatások során.[76] Az épület leszelt sarkaihoz olaszbástyák csatlakoznak. Egy későbbi építési szakaszban az épületszárnyak elé árkádos folyosó épült. A régészeti ásatások után, a helyreállítás folyamán előkerültek a kastélyt kerítő külső vár falainak maradványai is.[77] A kastélyalaprajz keletkezési idejét az ásatások nem döntötték el egyértelműen: az építési rétegben talált XVI. századi leletanyag alapján a bástyás alaprajz kialakulását a Nádasdy Tamás megbízásából végrehajtott 1539—41 közötti építkezésekkel hozták kapcsolatba. E régészeti keltezés ellen több körülmény szól. Elsősorban: a Peruzzi rajzait csak néhány évvel követő magyarországi épület túl korai lenne. Az írott források pedig a század közepén túl is vár ról beszélnek, ezt pedig sokkal könnyebben lehetne azonosítani a török betöréseknek kitett végvárvonalnak számító vidéken a külső erődövvel, — mint a csak korlátozott védelmi lehetőséget nyújtó kastéllyal. A 92 Nádasdy Tamás által kezdeményezett építkezéseknek bizonyára a váröv kiépítése lehetett a célja. Ezzel szemben Balogh Jolán — a Nádasdy Kristóf és Choron Margit címereit őrző, 1569-ből származó faragvány alapján, amely egykor az egyik bástya övpárkányán állott — a kastély bástyás alaprajzának kialakítását a XVI. század második felére teszi. Ez a keltezés kiküszöböli az ellentmondást az olasz tervrajzok és a megvalósított épület kora között, amely így is az emlékcsoport legkorábbi darabja.

1579-ben folyt építkezés Hédervári János kastélyán a Győr megyei Héderváron.[78] Csak az alaprajzra figyelve, ez az épület közeli rokonságban áll az egervári kastéllyal, és így kizárhatónak tűnik a későbbi, 1643-as keltezés, annál is inkább, mert akkor kimondottan részleges átalakításokat végeztek.[79]

1610 és 1610 között épült Forgách Ferenc nyitrai püspök, majd 1607-től esztergomi bíboros érsek és királyi helytartó kastélya a Nyitra megyei Tavarnokon.[80] Ez az épület befejezetlenségében, átalakításoktól eltorzítva is az olaszbástyás kastélytípus legszebb emlékei közé tartozik. Hatalmas sarokbástyái szinte önmagukban is felvehetnék a versenyt egy-egy udvarházzal. Alaprajzi megoldásuk Sebastiano Serlio rajzaira emlékeztet. A kastély tágas udvarát árkádos folyosó fogja körül. Főhomlokzatát a barokk átalakítás, sajnos, alaposan kivetkőztette eredeti formájából. Az épület monumentális nyugalma, kiegyensúlyozott, 93 nagyvonalú alaprajza szinte sugallja, hogy itt a királyság legfőbb zászlósurainak egyike lakott.

Az érsek bátyja, Forgách Zsigmond, Nógrád, Szabolcs és Sáros vármegye főispánja, felsőmagyarországi főkapitány, országbíró, utóbb nádor, 1612-ben fejezte be Nógrád vármegyei gácsi kastélyának az építését.[81] Keskeny, hosszan elnyúló sziklatetőn emelkedik a felvidéki reneszánsz építészet legérdekesebb emlékeinek egyike. Helyén vár állott, amelyet 1544-ben leromboltak. Forgách Zsigmond 1600 körül szerezte meg e birtokot, és rövidesen elkezdte az itteni építkezéseket. Ezek eredményeként hosszan elnyúló, oválisba írható, hatszögletű, hatbástyás, 94 belsőudvaros kastély jött létre. Körvonalai, ha eltekintünk barokk díszlépcsőjétől, udvari körfolyosójától, a főkapu fölött magasodó barokk építménytől, amelyekkel Mayerhofer András egészítette ki a XVIII. század közepe táján, ellenállhatatlan erővel idézik az alvinci kastély alaprajzi felfogását. A különbségek részben a terepviszonyokból, részben a későbbi átalakításokból fakadnak. Nyilvánvaló, hogy az alvinci kastély közvetlen előképe ez az épület volt. Azonos a törekvés mindkét esetben, hogy a kapu helyének a megválasztásával, az ovális térszerkezet főtengelyén vezessék végig a szemlélő tekintetét.[82]

Valószinüleg Gáccsal egyidőben épült Drugeth György homonnai kastélya is.[83] Az építtető, Zemplén vármegye főispánjaként, később országbíróként is a felvidéki katolikus párt egyik legjelentősebb egyénisége, szoros kapcsolatban állott a Forgách-testvérekkel. A négyszögletes, belsőudvaros, négybástyás kastély számtalan utóbbi átalakítás nyomát viseli. Kérdés, hogy a főbejárata fölött magasló négyszögű torony, amely a kompozíciót az aranyosmeggyesi kastéllyal rokonítja, a Drugeth György-féle építkezés idején született-e.

A szakirodalom szerint Pázmány Péter építtette, az 1630-as években, az ugyancsak négyszögletes, négybástyás egykori garamszentkereszti érseki kastélyt.[84] Kérdés, hogy az épület nem korábbi-e, mert 1615-ben, Szepsi Laczkó Máté Krónikája szerint,[85] Forgách Ferenc érsek „SzentKereszten holt meg”, és a birtokot Pázmány Péter foglalta el.

1`Az azóta elpusztult kastély tehát korábban, még Forgách Ferenc idejében is épülhetett.

A típus nagyszabású példái közé tartozik a sopronkeresztúri kastély. Nádasdy Pál építtette, miután 1621-ben a korábbi épületet a császári csapatok bosszúból feldúlták, amiért tulajdonosa Bethlen Gábor pártjára állott. Az építkezések 1625 körül kezdődtek, de befejezésükre csak Nádasdy Ferenc idejében, 1643-ban került sor.[86]

A Habsburg királyság építészetének tanulmányozása egész sor tanulságot rejt magában. A reneszánsz világi építészet legnagyobb szabású emlékei ezek és művészi erényeik, de a bennük testet öltő alkotó erőfeszítés révén is reprezentatív kifejezői a létrehozó kornak. Noha mecénásaik levéltárait korántsem érte olyan pusztulás, mint például az erdélyi fejedelmek gyulafehérvári levéltárát, építésznevet mindeddig egyet sem vetett fel velük kapcsolatban a kutatás. Az építéstörténetükre vonatkozó adatok nagy része többé-kevésbé elavult történeti és helytörténeti jellegű munkákból került át a művészettörténeti irodalomba. Ilyen körülmények között a stilisztikai hasonlóságok alátámasztására, értelmezésére nem marad más lehetőség, mint a kronológiai összefüggések vizsgálata vagy a megrendelők közötti viszony kutatása.

6. Az egervári és hédervári építkezéseket leszámítva, amelyek nem állhattak közvetlen kapcsolatban a sorozat többi tagjával, a felsorolt emlékek 1600 és 1630 között keletkeztek. Ezen az időhatáron belül 1600 és 1615 között keletkeztek a felvidéki emlékek, 1615 és 1630 között pedig kialakult az erdélyi kastélyok alaprajzi formája is. A sorozatot a sopronkresztúri és — amennyiben elfogadjuk 1630 utáni keletkezését — a garamszentkereszti kastély zárja. A korszak második felében tehát párhuzamosan építkeztek Erdélyben és Sopron közelében 97 is hasonló stílusban. Ez a tény eleve kizárja azt a feltevést, hogy egyetlen építész — Resti — lett volna a teljes sorozat alkotója.

A megrendelők oldaláról közelítve meg a kérdést, meg kell állapítanunk, hogy ezek mindkét helyen abból a rétegből kerültek ki, amelynek tagjai funkcióiknál fogva és az udvarhoz fűződő szoros kapcsolataik révén magánépítkezéseikhez kamarai vagy udvari építész segítségét, szakértelmét vehették igénybe. Az olaszbástyás kastélyok felvidéki építtetői Bethlen legnagyobb politikai ellenfelei voltak, akik mindent megtettek megbuktatására és az európai közvélemény előtti befeketítésére. Az Erdély ellenes akciók egyik vezetője Forgách Zsigmond volt, a Bethlen elleni egyházi propagandát Forgách Ferenc és Pázmány Péter irányította, az állandó erdélyi trónkövetelő pedig 1619-ig Homonnai Drugeth György volt. Nehéz elképzelni, hogy Resti az ő közvetítésük révén került volna Erdélybe. Valószínűbb az, hogy a Bethlen pozícióit formálisan elismerő első nagyszombati egyezmény aláírása során (1615 májusában) szerződtette őt a fejedelem valamelyik megbízottja. Resti távozásával megszakadt az olaszbástyás kastélyok sora Felvidéken, de rövidesen Erdélyben tűnik fel. Gács és Alvinc alaprajzának nyilvánvaló hasonlósága, Tavarnok és Várad összecsengő nagyvonalúsága közös alkotói elképzelés eredményei. Belőlük a stílusegyezésen túl az építész azonosságára is következtethetünk.

Az eddig elmondottakat összefoglalva: a szabályos alaprajzú olaszbástyás kastély típusának elterjedése 1600 és az 1630-as évek között a Habsburg uralom alatti Magyarországon és Erdélyben kis létszámú észak-olasz építészcsoport tevékenységének köszönhető. E csoport legszámottevőbb egyénisége a Como-vidéki Vernából származó Giacomo Resti volt, aki 1615-ig valószínűleg a Forgách testvérek és Homonnai Drugeth György számára dolgozott, 1615 után az erdélyi fejedelem szolgálatába állott, és 1634-ig udvari építészként Erdélyben működött. Miután Erdélyt elhagyta, a források a kassai kamara szolgálatában említik, utoljára 1637-ben. A sopronkeresztúri kastélyt stílusa és keletkezési körülményei is a felvidéki emlékekkel rokonítja. Így feltételezhető, hogy alkotója is kapcsolatban állhatott Restivel.

Mindez a tárgyalt emlékek alaprajzának és keletkezési körülményeinek hasonlóságán alapuló feltevés. Érdemi igazolása csak részben várható a szóban forgó épületek stiláris összefüggéseinek tüzetes vizsgálatából; sokkal több eredménnyel kecsegtet újabb építéstörténeti adatok feltárása. Ez nem reménytelen az erdélyi levéltári anyag tekinteté­ben sem, de bizonyosan elvárható a Forgách, Homonnai Drugeth és Nádasdy levéltár vizsgálatától.


[1] Balogh 1975. 58—72, 99—104.

[2] Uo. 5. sz. kép.

[3] Uo. 7—11. sz. kép.

[4] Uo. 64. sz. kép.

[5] Uo. 13—16, 18, 67—68. sz. kép.

[6] Krcálová, Jarmila: Das Oval in der Architektur des böhmischen Manierismus. = Umeni 21/1973 30331. — Lotz, Wolfgang: Die ovalen Kirchenräume des cinquecento. = Römisches Jahrbuch für Kunstgeschichte. 7/1955. 11. kk.

[7] Pergamoni Apollóniosz munkája a kúpszeletekről 1537-ben jelent meg nyomtatásban. Vö. Lotz: i. m.. 12, 14/15.

[8] Krcálová: i. m., 304.

[9] Balogh 1975. 74, 78. — Kelemen Lajos: Kalotaszeg történelmi és műemlékei. Művészettörténeti tanulmányok. B 1977. 208. — Ua. = Kolozsvári Szemle. 3/1944. 97112. Ez utóbbi szerint Bocskay György csak 1570-től volt birtokos Egeresen.

[10] 1972-ben dr. Marius Porumb társaságában egy szemöldökkő töredékét találtuk meg a kastély területén. Töredékes feliratának szövege a következő: [...]TIA NECESSARIA. 1569.

[11] A bolyai kastély történetére: Roşca, Sofroniu: Castelul din Buia (Ardeal): Mihaiu Viteazul. Sibiu 1919. — Bielz, Iuliu: Castelul de la Buia. = AMN 1/1964. 225—36. — Balogh 1975. 78.

[12] Kovács András: Az alvinci kastély. =K 30/1971. 1169—73. — B. Nagy Margit: Várak, kastélyok, udvarházak. Ahogyan a régiek látták. B 1973. 3734. — Kovács András: Az alvinci kastély építéstörténetéhez. =Utunk 19/1974. 1315. sz. — Balogh 1977. 126—7.

[13] Az alvinci kastély történetének tisztázásában döntő jelentőségű rajzsorozatra, amely 1808—9-ben keletkezett és Franz Benedikt Haller szignóját viseli, Jakó Zsigmond professzor hívta fel a figyelmemet.

[14] Az idézetek sorrendjében: B. Nagy: i. m., 258, 257.

[15] A felirat szövege:

[GABRIEL BETHLEN]
DEI GR(atia) PRIN(ceps) TRANS(ilvaniae)
HANC PORTAM CVM TOTO
MVRO ET IIII (quattuor) P(ro)PVGNACVLIS
A NOVO FUNDAMENTO P(ro)PRIIS SVMTIBVS
EREXIT ANNO D(omini) MDCXVI[I]
P(ro)VISORE EGR(egio)
CASP(aro) L(itte)R(a)TO AKOS[I?]

1623. V. 3.: „Az Urunk eo felsege parancziolattiara vitettek Birak Uraim eo kegielmek Tanaczul Az keomivesekteol Vinczre es Feieruarra valo aito es Ablak keoveket harminczegy szekeren Enjedigh.” KvLvt Számadások 16. kötet, III. fasc., 277, 127—8; „Az keomiveseketis magokatis hetet ala kuldven vitte el Szabo Matias harom lovaval Eniedigh attam f. 1. d. 87 1/2” ; „Az keomiveseknek adattak Birak Uraim eo ke(gyel)mek Tanaczul uti keoltsegre melyröl Comissio vagion kett forintot . . ” Uo. 128.

[16] 1624. IV. 28-án Alvincre ment egy Kolozsváron lakó újkereszténnyel. KvLvt Számadások 16. kötet. XXI. fasc., 142.

[17] Blvt 158/1626. X. 30. — Uo. 161/1626. XI. 16.

[18] 1627. VI. 21.: „Ugyan eo fel(sé)ge paranchyolva(n) hogj Alvinczi Epülethez — valami Szürke vastagh papyrossat küldenénk 25. konczot, azert kültünk ugyan 25. konczot melynek az arra teszen f. 2. d. 50.” KvLvt Számadások 18. a. kötet V. fasc., 71.

[19] Sándor Imre: Címerlevelek. II. Kv 1912. 101. — Vö. Kelemen Lajos: Mennyezet és karzatfestmények a XVII. századból. Művészettörténeti tanulmányok, B 1977. 489, 239/502. — Uő: Erdélyi magyar templomi karzat és mennyezetfestmények a XVII. századból. Kv 1945. 201.

[20] B. Nagy Margit: Reneszánsz pártázatok. Reneszánsz és barokk Erdélyben. B 1970. 61.

[21] Kubinyi Ferenc—Vahott Imre: Magyarország és Erdély eredeti képekben. II. Darmstadt 1864. 124—5. — Kővári László: Erdély építészeti emlékei. Kv 1866. 225. kk. — Orbán Balázs: A Székelyföld leírása. V. Pest 1873. 414. — Varjú Elemér: Magyar várak, Bp é. n. 32. — Balogh Jolán: A renaissance épitészet és szobrászat Erdélyben. = Magyar Művészet l0/1934. 137. — Bíró József: Erdélyi kastélyok. (Bp 1944). 47. — Sebestyén, Gh. — Sebestyén, V.: Arhitectura renaşterii în Transilvania. B. 1962. 41. — Ionescu, Grigore: Istoria arhitecturii în România. II. B 1965. 195. — Herepei: Adattár. II. 285, 376—381.

[22] Kivételt képez H. Takács Marianna: Magyarországi udvarházak és kastélyok, Bp 1970. 229—30., aki a kastély építkezéseit 1514-től keltezi, és az épület magjának a kialakulását a XVI. század végére teszi. Balogh Jolán egyik koráhbi összefoglalásában az épület bástyás elrendezésének kialakulását a XVI. század végére keltezte: Influssi veneziani nell'arte della Transilvania. Studi di storia dell'arte in onore di Antonio Morassi. Venezia 1971. 173. Újabb összefoglalásában — Balogh 1975. 79—80. — visszatér az 1651-es datáláshoz.

[23] Szalárdi János: Siralmas magyar krónikájának kilenc könyvei. Kemény Zsigmond kiadása. Pest 1853. 31.: „Bethlen Gábor fejedelem . . . mind székes helyén Fehérváratt,. Radnóton, Alvincen, Balásfalván, Fogaras és Várad váraiban nagy fris fejedelmi pompás épületü házakat épittetett vala, . . . és oly fundálásokat, pompás épületeket inditott volt, némellyek csak félig vagy annyira sem mehetvén végbe, mint az alvinci, balásfalvi, radnótí és a váradi is, hogy azokhoz képest láttatnék mintegy halhatatlanságot igérni önnön magának.”

[24] H. Takács: i. m. nem veszi tekintetbe az évszám kezdő és harmadik számjegye közötti különbséget, innen származik az 1514-es olvasat.

[25] Balogh: Influssi veneziani... 193.

[26] 1620. II. 5.: „Attak B(író) U(ram) H(agyásából) Az Cancellárius Czeh olos Nemeti (ti. Cseh-olasz németjei — K. A.) ala Eot zanat ha-that Eokeerrel Tordajg . . ” KvLvt Számadások 15. b. kötet, IX. fasc., 9. — Gergely Sámuel: Bethlen Gábor levelei feLeségéhez Károlyi Zsuzsannához. = TTár 1882. 131.

[27] 1621. V. 8—9-i és 14-i bejegyzések: KvLvt Számadások 15. b. kötet, IX. fasc., 9, 10, 149.

[28] Szabó Károly: Bethlen Gábornak és nejének Károlyi Zsuzsannának levelezése. = TTár 1879. 213.

[29] A besztercei téglavetök radnóti munkájával kapcsolatban l. Bethlen Gábor, Debreczeni Tamás és Bágyoni Pál tiszttartó leveleit: Blvt 54/1626. IV. I6; 87/1626. VII. 1; 90/1626. VII. 4; 57/1627. IV. 8; 62/1627. IV. 25; 32/1628. V. 27; 38/1628. V. 30; 69/1628. X. 4; 104/1629. VI. 17; 134/1629. VII. 15.

[30] Uo. 96/1626. VII. 16.

[31] Uo. 102/1626. VII. 20; 107/I626. VII. 25.

[32] Vö. Bethlen Gábor 1626. VIII. 9-i, Radnóton kelt levelével: BLvt 116/1626.

[33] Debreczeni Tamás január 5én, Gyulafehérvárt kelt levele: BLvt 1/1627.

[34] Uo. 34/1629. II. 16.

[35] Uo. 103/1629. VI. 16.

[36] Uo. 114/1629. VI. 29.

[37] Uo. 154/1629. VIII. 14; 159/1629. VIII. 22; 169/1629. IX. 10.

[38] Uo. 105/1629. VI. 16.

[39] Herepei: Adattár. i. h.

[40] Szilágyi Sándor: A két Rákóczi György fejedelem családi levelezése. Bp. 1874. és BLvt-ban őrzött levelek keltezése alapján, II. Rákóczi György 1650. V. 129, 1651. V. 15. — VI. 3., 1652. V. 16 — VI. 25., 1653, V. 17 — VIII. 17., 1654. VI. 78., 1655. V. 2 — VI. 6. között tartózkodott Radnóton,

[41] Kovács András: Castelul de la Iernut. Kézirat.

[42] Détshy Mihály: „Perényi-loggia” vagy Lórántffy-loggia”? A sárospataki várkastély loggiájának az épitéstörténete. = Építés-Építészettudomány 4/1973. 51—93.

[43] L. a kastély 1681., illetve 1691. évi leltárait: ErdFiskLvt IX. szekrény, 49. fasc. B. Darab, 711; uo. IX. szekrény, 49. fasc. D. darab, 130.

[44] L. 33. jegyz.

[45] L. 20. jegyz.

[46] Építéstörténetére: Balogh Jolán: Vég Várad vára. Kv 1947. — Balogh 1975. 216. — Ţoca, Mircea — Kovács, Andrei: Contribuţii la cunoaşterea palatului în stil renaştere de la Oradea: reliefurile în stuc din secolul al XVII-lea. = Biharea 4/1976. 199—222. — Kovács András — Ţoca, Mircea: Adalékok a váradi fejedelmi palota építéstörténetéhez. MtT 1979. 107—115.

[47] Balogh: Vég Várad... 24. sz. kép. — Balogh 1975. 613. sz. kép. — Ţoca — Kovács: i. m., 1. sz. kép.

[48] Benkő Károly: Csík, Gyergyó és Kászon székek leírások két t. i. általános és részletes osztályokban. Kv 1853. I. 51; II. 78. — Kővári: i. m., 100—l0l. — Orbán : i. m., II, Pest 1869. 236. — Balogh 1975. 78. — Vámszer Géza. Csíkszereda településtörténete és települési formája. Életforma és anyagi műveltség. B 1977. 21—56.

[49] Köblös Zoltán: A hídvégi gróf Mikó család. Emlékkönyv az Erdélyi Múzeum Egyesület félszázados ünnepére. 1859—1909 (Szerk. Erdélyi Pál). Kv 1909—42. 233.

[50] Benkő: i. m., II. 8. — SzOkl. II. 208.

[51] Ez a kis épület az 1736-ban készült Weiss-féle felmérés jelmagyarázatában "Neues Pulver Magazin" megjelöléssel szerepel, Vö. Borbély Andor: Erdélyi városok képeskönyve 1736-ból. = EM 48/1943. 21. sz, kép

[52]. Benkő: i. m., I. 51; II. 149—50. — Kővári: i. m., 238—239. — Orbán: i. m., II. 112—115. — B. Nagy Margit: Reneszánsz és barokk Erdélyben. 268.

[53] Fehéregyházi kastély. = Az Ország Tükre 1863. 269, 270. — Kövári: i. m., 231. — Balogh 1975. 78.

[54] 1625. IV. 22.: "Pereczi Istva(n) megien eo fel(sé)ge parancziolattiabol Fejeregyhazra az keomjesekert." KvLvt Számadások 16. kötet, XXXV. fasc., 123.

[55] Irodalmát összefoglalja: Takács: i. m., 168—9. — B. Nagy Margit: Várak, kastélyok, udvarházak. 370—371. — Balogh 1975. 78. Birtoklástörténetére vonatkozóan tanulságos Doby Antal: Lónyai család. Bp 1895.

[56] Doby: i. m., 30, 98—99. — Szatmár vármegye: Magyarország vármegyéi és városai. (Szerk. Borovszky Samu.) Bp é. n. 37.

[57] A kastély paradicsomtermére vonatkozó adatot közelebbi forrásmegjelölés nélkül közli: Balogh Jolán: A későrenaissance és a korabarokk művészet. MMt. III. 563. — Szász Károly: Adatok a nagybányai képírók, kő- és fafaragók történetéhez. KLEkv 568.

[58] Vö. 19. sz. jegyz.

[59] Az idézetek sorrendjében: KvLvt Számadások 13. b. kötet. VIII. fase 10, 125. — Uo. 14. a. kötet, V. fasc., 92. — KvLvt III. nr. 178.

[60] KvLvt Számadások 14. b. kötet, XXI. fasc., 21, 61 Kovács — Ţoca 1973. 27—28.

[61] Kovács — Ţoca 1973. 27—28.

[62] Détshy Mihály: I. Rákóczi György fundálói. = Építés-Építészettudomány 3/1972. 35—67. — Garas Klára: Az olasz mesterek és a magyarországi barokk térhódítása (Művészvándorlás, művészeti kapesoIatok). Magyarországi reneszánsz és barokk. Müvészettörténeti tanulmányok (Szerk. Galavics Géza). Bp. 1975. 206.

[63] Kovács — Ţoca 1973. 28.

[64] Détshy Mihály: i. m., 353—354. — Kovács — Ţoca 1973. 28. (Tévesen olasz építészként tárgyalva.)

[65] BLvt 87/1629. VI. 23.

[66] A feliratot közli Lechner Jenő: Renaissance építési emlékek Szamosújvárott. Bp 1917. 15. Olvasatát a Détshy: i. m. 355/61 által közölt származási adat alapján a következöképpen lehetne kijavítani: IOANNES LANDVS FVNDATOR SEN(ensis) ITALVS. Landi erdélyi működésére: Balogh: Vég Várad . . . 24,111. — Détshy: i. m., 354—355. — Kovács — Ţoca 1973. 28—29.

[67] Détshy: i.m., 355.

[68] Bottló Béla: Művészettörténeti regeszták a királyi határozatokból és rendeletekből. = MűÉrt 11/1961. 228.

[69] Détshy: i. m., i. h.

[70] Az idézetek sorrendjében: 1629. VI. l.: KvLvt Számadások 18. a. kötet, IV. fasc., 306.; 1634. III. 9: uo. 19. kötet, XIII. fasc., 204; 1635. IX, 3.: uo. 20. kötet, III. fasc., 527, 625.

[71] Balogh 1975. 98.

[72] Szamosújvár bástyáinak homlokfalai átlag 25 méteresek, de az első építési szahaszból való kapubástyája 35 mes homlokfalú. Ezzel szemben Alvincen, Radnóton, Aranyosmeggyesen a 8—9 mes homlokfalakat 7 m-es szárnyfalak kötik az épülethez. Kivételesen nagyok a váradi palota bástyáinak 20 m-es homlokfalai.

[73] Vö. 19. sz. jegyz.

[74] Balogh 1975. 802.

[75] Nagy Emese: Az egervári vár építéstörténete. = ArchÉrt 92/1965. 192206. — Dragonits Tamás: Az egervári várkastély 1961—65. évi helyreállításáról. =Műemlékvédelem 10/1966. 218—225. — H. Takács: i. m., 184. — Balogh 1975. 74.

[76] Nagy: i. m., 192.

[77] Dragonits: i. m., 222.

[78] Keltezése a következő felirat alapján: ANNO 1579 / IOAN HEDER(VA)RI. Vö. H. Takács: i. m., 195. — Rados Jenő: Magyar kastélyok. Magyarország művészeti emlékei (Szerk. Gerevich Tibor). IV. Bp 1939. 34. — Genthon István: Magyarország művészeti emlékei. I. Bp 1959. 136.

[79] Rados: i. m., 34: „Ezen Héderváry Várot in ANNO 1643 Héderváry István az kis kapu fölött való épületekkel meguitotta.”

[80] Nyitra vármegye: Magyarország vármegyéi és városai (Szerk. Borovszky Samu). Bp é. n. 87, 88, 691. — Rados: i. m.. 50. — Supis pámiatok na Slovensku. III. Bratislava 1969. 293—294. — Balogh 1975. 78.

[81] Vályi András: Magyarországnak leírása. Pest 1795 (idézi: Rados i. m.. 4546). — Supis pámiatok na Slovensku. I. Bratislava 1967. 385—387. — H. Takács: i. m, 196—197. — Balogh 1975. 78.

[82] Valószínűleg a gácsi építkezés függvényében kell keltezni a berceli kastélyt is, amelyet „igénytelen vakolatarchitektúrája alapján” a XVII. század végére kel­teztek. Vö. Rados: i. m., 34. — Genthon: i. m., II, 133. — H. Takács: i. m., 147.

[83] Matolay Viktor: A homonnai kastély. (Zemplén megyében). = Vasárnapi Újság 1865. 412—413. — Zemplén vármegye és Sátoraljaújhely: Magyarország vár­megyéi és városai (Szerk. Borovszky Samu). Bp é. n. 52—53, 391392. — Supis pá­miatok na Slovensku. I. 468, 469. — H. Takács: i. m. 197. — Balogh 1975. 78

[84] Balogh 1975. 78/26

[85] Szepsi Laczkó Máté Lórándffi Mihály udvari concionatora Krónikája és em­lékezetre méltó hazai dolgoknak rövid megjegyzései. 1521—1624. ETA III. 146.

[86] Sopron és környéke műemlékei. Bp 19562. 73. — Rados: i. m., 32. — Tóth Melinda: A sárvári vár építéstörténete. — Savaria. A Vas Megyei Múzeumok Érte­sítője 4/196670. 216, 236/188, 246. — H. Takács: i. m., 236. — Balogh 1975. 78.